Eldorádó
1945. Monori Sándor (Eperjes Károly) a Teleki téri piac királya, akit mindenki Sanyi bácsiként tisztel. Ő az, aki fittyet hány arra, milyen a politikai rendszer, hiszen számára egyetlen törvény létezik: arannyal mindent és mindenkit meg lehet vásárolni. Amikor lánya terhesen tér haza Bécsből, Monori két marék ékszer árán szabadul meg vejétől, hogy születendő unokáját maga nevelhesse fel, és megtanítsa arra, hogyan lehet ebben az országban túlélni – akár egy halálosnak hitt betegséget is. 1956-ban aztán mindent elkövet, hogy családját külföldre juttassa, de úgy tűnik, ekkor már az arany is kevés a túléléshez… .
Szamárköhögés
Tomi és Annamari családjának történetén keresztül 1956 őszének eseményei elevenednek meg Gárdos Péter filmjében, s a gyerekek elbeszéléséből érzékelhetővé válik számunkra a kor hangulata. A gyerekek számára különös egyveleget alkot az öröm, hogy nem kell iskolába menni és a döbbenet, hogy átlőtték a kenyeret, amit a nagymama hozott. Az izgalom, hogy másoknál lehet aludni és a rémület, amikor holtan találják a portást az iskolában. Mindez örök nyomot hagy a testvérek lelkében, akik csak azért maradtak Magyarországon, mert Annamari éppen szamárköhögés-gyanús volt abban a történelmi pillanatban, amikor el lehetett volna menni innen.
Szerencsés Dániel
Dani (Rudolf Péter) átlagos budapesti tizenéves a Garai utcából, akinek szerelme 1956 telén családjával együtt disszidál. Dani gondolkodás nélkül a szép Mariann után siet Ausztria felé, az egyik házban lakó fiú, Gyuri társaságában. Disszidensekkel és besúgókkal zsúfolásig tömött vonatuk nemsokára meg is érkezik a határ menti szállodához, ahol a menekülőknek be kell várni vezetőjüket. A szállodában várakozással töltött órák drámai hangulatban telnek. Mindenki számára eljött az utolsó lehetőség, hogy végiggondolja, megy-e vagy marad, hol és kivel éli le életét, s akar-e élni egyáltalán. A döntés csöppet sem könnyű, mert a történelem viharában szinte senkinek sem sikerül talpon maradnia, akármelyik oldalon is áll. Ráadásul az idősebbek éppoly tanácstalanul néznek a jövő elébe, mint a fiatalok.
A díszdoboz tartalma: Eldorádó DVD >> Szamárköhögés DVD >> Szerencsés Dániel DVD
Rendezte: Bereményi Géza >> Gárdos Péter >> Sándor Pál Szereplők: Eperjes Károly >> Pogány Judit >> Eszenyi Enikő >> Andorai Péter >> Balkay Géza >> Haumann Péter >> Tóth Barnabás >> Hernádi Judit >> Törőcsik Mari >> Fehér Anna >> Ujlaki Dénes >> Rudolf Péter >> Bodrogi Gyula >> Kern András
Rólunk |
Vásárlói információk |
Garancia |
Általános Szerződési Feltételek |
Szerzői jogok |
Adatvédelem |
Partnerek |
Oldaltérkép |
Ajánlja oldalunkat |
Hírlevél |
Érdeklődés |
Kapcsolat |